Híreink

8230 Balatonfüred,
Iskola utca 2.

87/343-188, 30/690-7558
fekete.istvan.alt.iskola@gmail.com

A 2022-23-as tanévben iskolánk egyik projektje a környezetvédelem volt, azon belül a változékony erdő megfigyelése. Az év folyamán kirándulásokat és tantermi foglalkozásokat szerveztünk, hogy a természetet megvizsgálhassuk a különböző évszakokban.

Az őszi időszakban kétszer kirándultunk. Egyik alkalommal napsütötte, a másik alkalommal ködös időben sétáltunk  A gyerekeknek meglepő volt, hogy a hely ugyanaz. Majd az időjárási körülmények miatt a nyár elején sikerült újra a természetbe eljutnunk. A téli és a tavaszi erdő jellemzőit iskolai körülmények között foglaltuk össze. A kirándulások élményeit megerősítettük, izgalmas tantermi foglalkozásokkal, ahol a helyszínen készített képek segítségével évszakfát készítettünk.

Az ökológiai egyensúly megőrzése nagyon fontos jövőnk érdekében. A természetben tartott séták lehetővé tették, hogy észre vegyék az ember pusztítását, és lássák, hogyan próbálnak az élőlények tovább élni. A hulladék és a virág egymás mellett szomorú látvány volt. De az is, amikor a hegytető felé tekintettünk, és láthatóvá vált a messzi tarvágás. A Balaton mellett élve állandóan hallják, hogy védjük a természetet. De hogyan? Most átélhették, mennyire fontos a szemetelés elkerülése. Hiszen az ősszel otthagyott alumíniumhulladék még nyár elején is ott csúfoskodik.

Reméljük, hogy a következő évek időjárási viszonyai lehetővé teszik, hogy a többi évszakban is kirándulhassunk évszakjellemzők vadászásáért, a békés természet megismeréséért.