Híreink

8230 Balatonfüred,
Iskola utca 2.

87/343-188, 30/690-7558
fekete.istvan.alt.iskola@gmail.com

Iskolánk hagyományai közé tartozik az, hogy a tanulóknak húsvétváró délutánokat szervezünk. Ez az idei tanévben sem volt másképp.
Kézműveskedtünk a gyerekekkel. Kedves nyuszifigurát készítettünk cserépből, hungarocell tojásból, dekorgumiból.

Bővebben: Húsvéti készülődés

 Március 22-e, a víz világnapja. Ezt az eseményt iskolánk tanulóival megünnepeltük.

Fontosnak tartjuk azt, hogy felhívjuk tanulóink figyelmét a víz fontosságára, hasznára! Megbeszéltük a tanulókkal, hogyan és miért kell a vízre vigyáznunk. Mit tehet egy gyermek annak érdekében, hogy mindenki tiszta vízhez juthasson. Erről egy prezentációt is megtekintettek a gyerekek. Megtanultunk egy dalt is, mely Hétvári Andrea: A vízcsepp utazása című vers megzenésített változata.

A vízhez, a víz felhasználásához kis kártyákat készítettünk. A kártyákon lévő ábrákat kellett a diákoknak elmutogatni osztálytársaiknak, a mutatás alapján kitalálni, mit is ábrázol a kép.

Majd ezt követően egy szép képet készítettek, festettek tanulóink.

Bővebben: Víz világnapja 2023.március 22.

Iskolánk tanulóival megemlékeztünk nemzeti ünnepükről, március 15-ről. Az ünnepséget egy lapbook készítésével folytattuk.

- puzzle-ból kiraktunk a huszár képét

- huszárcsákót hajtogattunk

- mozgatható huszárt készítettünk, felelevenítettük a ruházatára jellemzőket

- Petőfi Sándor szerepét megbeszéltük a tanulókkal

- a 12 pontot mondanivalóját is átbeszéltük

- 1848. március 15-e fontosabb eseményeit időrendbe állítottuk

- a nemzeti színű zászlót mozaiktechnikával készítettük el

- a délután végén március 15-höz kapcsolódó Dbble játékot játszottunk.

Bővebben: 2023. március 15.

Hagyományaink között szerepel az iskolai farsang megszervezése. Több tanuló volt, aki érdekes jelmezbe bújt ezen a napon.
A jelmezfelvonulást sok -sok játék követte. Mindig kikérjük a gyermekek véleményét, hogy mely játékokat fogadnák szívesen.
Játszottunk székfoglalót, újságpapíron való táncolást. Túró Rudit ettek a gyerekek késsel, villával. Vattapamacsot szedtek össze hurkapálcikával. Majd ezután került sok a tombolasorsolásra. Sok szép, igényes tárgyakat vihettek haza a gyerekek.

Bővebben: Iskolai Farsang 2023.