November 11-én Márton napot tartottunk az iskolánkban. A gyerekek kisfilmeket néztek meg, melyek Márton nap eredetéről, a Márton nap történetéről, a népszokásokról szóltak. A filmek megtekintése után libáról szóló dalt tanultak, majd a ”Gyertek haza, ludaim!” a magyar néphagyományokból is ismert szerepjátszó, párbeszédes fogó játékot játszották. A fogócskázás után libás képekkel memóriajátékot játszottak, és az izgalmas Dobble játék sem maradhatott el a programunkból.
A projekt témánk következő foglalkozásán Salavecz Csongor szülei tartottak előadást az erdők-mezők állatairól. Salavecz Milán, Csongor apukája hivatásos vadász. Nagyon sok érdekes információval gazdagodtunk. Megismertük az egyes állatok családjának tagjait, neveit. Szó volt a téli vadetetés fontosságáról. Arról is beszélt nekünk Milán bácsi, hogy nyáron nagyon meleg volt, fontos az, hogy a vadon élő állatok vízhez jussanak, ezért mesterségesen kiépített itatókkal is találkozhatunk már. Beszélt a vadászható és a védett állatokról.
Megtudtuk azt is, hogy mit kell tennünk, ha sérült állatot látunk, mely telefonszámot kell hívnunk.
Az érdekes előadás alatt közelről is megszemlélhettük a rókát, megsimogathattuk a vaddisznó szőrzetét, láthattunk mátyásmadarat, karvalyt, szalonkát, szarkát. Nagyon izgalmas, érdekes előadásban részesültünk.
Köszönjük Csongor szüleinek ezt a fantasztikus délutánt!
Projekt témánk 3. foglalkozására a Tappancs Állatorvosi Rendelőből Dr. Lajkó Nikolett állatorvos látogatott el iskolánkba. Mesélt a tanulóknak a kutya háziasításának történetéről. Mutatott kutyafajtákról képeket a gyerekeknek.
A Nemzeti Művelődési Intézet Veszprém Vármegyei Igazgatósága, a Veszprém Vármegyei Önkormányzat és a Veszprém Vármegyei Értéktár Bizottság recept pályázatot hirdetett: „Veszprém vármegye Ízei- Nagymamám receptje” címmel. Iskolánk minden tanulója bekapcsolódott ebbe a pályázatba. A három tanulócsoport a következő ételeket, süteményeket készítette el: Előkészítős, elsős, harmadikos gyerekek kukorica prószát sütöttek. A másodikos, negyedikes tanulók bakonyi gombapaprikást főztek. A felsős gyerekek (6. 7. 8. osztályosok) Bakonybéli áfonyás kuglófot sütöttek. Nagyon örültek a diákok ennek a pályázati lehetőségnek!